Valami csaj(ok)

Valami csaj(ok)

Neil Labute 2005-ben írt Valami csajok című komédiáját még abban az évben bemutatták Londonban, 2013-ban pedig film készült belőle. Az előadás különlegessége lesz, hogy a komédia négy különböző női karakterét ugyanaz a színésznő, Pokorny Lia játssza.

bővebben
Mákkirályfi – Felújítás

Mákkirályfi – Felújítás

A Mákkirályfi közvetlenül, élesen kimondva foglalkozik azzal a problémával, a függőséggel, amellyel az életben gyakran találkoznak a fiatalok, ezért az előadás nagyon hatékony eszköz a megelőzésben. Mint tudjuk, a függőség óriási probléma a diákok körében, valamint annak a felismerése is, hogy mindez hol és mikor kezdődik.

bővebben
A világ legzenésebb meséje – Felújítás

A világ legzenésebb meséje – Felújítás

Minden gyermek életében részt vesznek kisebb nagyobb százalékban a mesék. Minden mesének, akár klasszikus, akár modern mesesorozat, van egy fülbemászó dala, melyről azonnal azonosítani tudjuk. Gondoljunk, akár a magyar népmesék előtt felcsendülő furulyára, vagy a Jégvarázs dalaira.
Ebben az előadásban, a gyerekekkel együtt meséljük a mesét, és együtt alkotjuk a zenét. Ami létrejön, az egyszeri, és a gyerekekkel a sajátunk.

bővebben
Tisztelt Szülő(k)! – Felújítás

Tisztelt Szülő(k)! – Felújítás

Marci nem szereti az iskolát. Az iskola se szereti Marcit. Milyen lehetőségei vannak egy 14 évesnek, hogy meggyőzze a Nagyokat? És mit tehetnek a Nagyok, hogy meggyőzzenek egy 14 évest? Mi értelme győzködni egymást, csináljon mindenki, amit akar!

bővebben
Szilveszter

Szilveszter

Szilveszter című előadásunk Háy János novellájának adaptációja.

Egy végzős általános iskolás fiúról szól, aki nem meri elmondani otthon, hogy rossz jegyeket szerez
matematikából és végül elmenekül a központi írásbeli napján.
A fiú sorsát két drámapedagógus idézi fel néhány egyszerű tárgy felhasználásával. Az előadás során
lehetőségünk van az összes rossz beidegződést, sztereotípiát átbeszélni és újra értelmezni.
Fontos fogalmak, melyeket az előadás érint: megszokottság, stressz, félelem, kapcsolatok, becsület,
kétség, egymáshoz való tartozás.

bővebben
Totyogók

Totyogók

Csecsemőszínházi előadás. Ezt a házat kisöpörjük, a port letörölgetjük, az elefántot megfürdetjük, a kacsát
megfésülgetjük, a fiókot kihúzzuk, az autót beindítjuk, a motort pöfögtetjük, az ablakokat
kitárjuk, a sátrat felállítjuk, kibújunk, bebújunk, felmászunk, lemászunk, repülünk, úszunk,
duzzogunk és nevetünk. Hogyan játszunk ha egyedül vagyunk és ha érkezik valaki más is?
Színház a legkisebbeknek is!

A Totyogók 0-4 éves korig ajánlott, de mindenkit várunk szeretettel! Az előadás hossza 25
perc, utána 20 perc közös játék a színészekkel.

bővebben
X